Ruby Majestic

Név: Ruby Majestic

Születési év: 1906

Kor: 107 év

Kaszt:Vámpír

Rang:Normál

Szül. hely: London

Nem: Nő

Kinézet:Hosszú fekete haj, vér vörösen parázsló szemek. Hegyes füleimet, általában kiengedett hajam takarja. Karcsú, testem van, és ennek köszönhetően, a mászás, futás, ugrás, és az ehhez hasonló fizikai dolgok nem megerőltető dolgok számomra.
Szép idomokkal rendelkezem (azaz, sokan megfordulnak utánam), de nem(mindig) élek vissza velük.

Jelleme: Emberként még vidám, vadóc, energikus lány voltam, de mióta átváltoztattak, megkomolyodtam. Már nem bohóckodom annyit, de emberi jellememből is maradt valamennyi. Élvezem a vámpír életet, bár a lelkem mélyén bűntudatom lesz, minden egyes kioltott emberi élet után. Még is van, mikor szórakozásból ölök, mert már megtehetem.


Fegyvere: Mikor mi. Van egy katanám, melyet apámtól örököltem, és mesterfokon forgatok. De általában a revolverem használom.


Előtörténet: Emberként egy fogadóban dolgoztam, énekesként. Szüleim már rég elhunytak pestisben. Hatalmas szerencsém volt, hogy én életben maradtam. Egyedül éltem egy albérletben, amit nehezen tudtam fenn tartani abból a csekélyke pénzből, amit kaptam a fogadóban.
Munka után, éjszaka, haza felé tartottam éppen, mikor valami megcsörrent mögöttem. Ijedten hátrafordultam:
-Hahó.... Ki van ott?
Mivel nem érkezett válasz, tovább indultam. Alapból nyomasztó volt a környék éjszaka, hát még így...
Szaporáztam lépteim, hogy minél előbb haza érjek. Megint zörgést, majd halk lépteket hallottam hátulról, így a végén már futottam. Ó, én balga még nem tudtam, hogy ami mögöttem ólálkodik, gyors mint a szél, és erős mint az acél! Semmi esélyem nem volt.
Végre hazaértem. Lihegve zártam be magam mögött az ajtót, s pakoltam le a holmim. Hirtelen jeges huzat csapott meg, amitől libabőrös lettem. Az ablakom tárva nyitva volt... Gyorsan odasiettem, hogy becsukjam. Elfordítottam a kilincset az ablakon, majd a homlokomat az üvegnek támasztva, próbáltam lenyugodni.
~Huhh...Nyugi Ruby, nincs itt semmi ami árthatna...~ gondoltam magamba.
Nyeltem egyet, majd visszafordultam, és...
-Ááááá!
Egy fekete hajú férfi állt előttem. Fehér ingét vörösre festette a vér, ami az arcáról, s ajkairól csöpögött. Halálfélelemtől remegő kézzel próbáltam kinyitni az ablakot, hogy kimehessek a teraszra. Már nem a józan ész volt az úr, hanem a pánik, a haláltól való félelem.
-Segítséég!!
Hirtelen a férfi belemélyesztette a körmeit az oldalamba, és úgy rántott vissza. Neki röpültem egy üveg asztalnak, ami összetört alattam, és az üvegszilánkok beleálltak a mellkasomba, és a karjaimba. Az idegen rögtön ott termett, megragadta a nyakam, s annál fogva a falhoz vágott. Közelebb hajolt, majd lejjebb eresztett, még mindig a falhoz nyomva. Közelebb lépett, s testével préselt még jobban a falhoz.
-Hmmm... Mintha pont az én ízlésemnek lennél teremtve... - suttogta a fülembe. Hideg lehelete a nyakamat cirógatta, miközben nyelvével végig simított az ütő eremen.
Kezdett sötétedni a világ. Tisztában voltam vele, hogy nem menekülhetek. Mozdulatlanul maradtam, míg el nem jött a halál.
Nem kellett sokáig várnom, az idegen már mélyesztette is bele a fogait a nyakamba. Testem egyre gyengült, már alig pislákolt az élet fénye a szemeimben. Nagyon kába voltam, de tökéletesen emlékszem a következő pillanatokra.
A férfi, mielőtt elvette ajkait a nyakamról, még egyszer megnyalta a sebhelykehet. Majd hátrált egy lépést, s végig nézett rajtam.
-Milyen csinos vagy... Kár lenne ha ilyen fiatalon (18 év) meghalnál...- mondta. Szinte suttogott, ám a hangját még is leginkább a fejemben hallottam. Csuklóján feltépte a bőrét, és kezét a számra tapasztotta.
-gyerünk kislány...- résnyire kitudtam nyitni a szemem, és szinte olyan volt, mintha a vámpír elmosolyodott volna. A végén, kezdtem erősödni, résnyire nyitott szemeim, vér vörösen kezdtek parázslani. Úgy ittam a férfi vérét mint valami jó minőségű, édes bort...
Az idegen elvette a kezét a számról, majd megsimította az arcomat.
-most pedig aludj...- suttogta. Mielőtt elvesztettem volna az eszméletem, gyengéden megcsókolt, majd lefektetett az üvegszilánkok közé.
...
Másnap ugyan ott ébredtem, de először nem értettem, hogy mi történik hiszen, még mindig éjszaka volt. Vagy is csak én hittem az, hogy még mindig. Nem... Újra éjszaka volt. Átaludtam az egész nappalt. Felálltam és megtapogattam a nyakam. A sebek ott voltak, így hát bebizonyosodott, nem álmodtam.

Elkezdődött új életem, melyben több a gyilkosság, a vér, és a halál... Az élet, a szeretet, a napfény melegsége a bőrön már nem nekem való...
50 éven át csak a vér részegítő íze töltötte be a minden napjaimat. De ezt is meguntam.... Olyan egyhangúan teltek a hétköznapok... Unalmas volt. Lement a nap, elindultam vadászni, kiszemeltem az áldozatom, játszottam vele, majd jó ízűen elfogyasztottam. Unalmas.
Keresgélni kezdtem, hallgattam a pletykákat, a híradót... Ekkor bukkantam rá a Hellsing szervezetre.
~Áhh... végre egy kis móka!


Azóta a Hellsingnek dolgozok.