Aenka Maesta

Név: Aenka Maesta

Születési dátum: 826
Születési hely: Velence
Kór: 1187

Faj: (tiszta vérű) vámpír

Jellem: Többnyire csendes, de időnként belekotnyeleskedik a dolgokba. Mint egy több személyiséggel bíró ember, viselkedése gyakran ellentmondásos saját magával.
Kinézet:

Fegyverek: Hegedű vonója amivel olyanokat gyilkol, akikhez nem kell ezüst. Egy pár Deagle ezüst robbanó töltényekkel, ami szentelt vízzel van töltve.



Velence alapköveit lerakták, az ébredő világban, és lassan virágzásnak indult az emberi öntudat, és a városi élet, mikor napvilágot láttam, egy városközponti házikóban. Szerető családban nevelkedtem. Feladatomként az erdőgondozással foglalkoztam, én adtam ki az engedélyt a beteg fák kivágására, hogy egy új házat fel lehessen húzni, vagy a tüzelőfák kitermelését felügyeltem. Ez akkoriban nagyon kemény volt, mivel a nőket egyáltalán nem tartották embernek, ezért fiatal férfinak adtam ki magam. Csak a családom tudott a titkomról. Segédkeztem apámnak, hogy előkelő módos életünket gond nélkül élhessük. Egyik novemberi nap, mikor tovább tartott a tűzifáknak való fák kiválasztása, ... valami vagy valaki megtámadott, megmagyarázhatatlan volt ...
Sötétségbe borult a világ, és csak elmosódó emlékképek derengenek előttem.
Egy ismeretlen helyről, a vér ízéről a számban, a fájdalomról a testemben, és egy furcsa szomjúság ami lassan elmorzsolt minden emberi érzést bennem. Egy a szokottabbnál is sötétebb estén, mikor a hold is teljesen elfogyatkozott, visszatértem a családi házba.
A reggeli napfény ami beszivárgott ablakom sötétítőjén át, szörnyű fájdalmat okozott nekem. Hangoskodásomra édesanyám rohant be. Sápadtnak és betegesnek látott ahogy az ágyamban feküdtem. A családom úgy kezelt mint egy beteget. Városiak számára is beteg voltam. Nappal nem láttak odakint. Nem sok látogatóm volt az elsötétített szobámban.

Ahogy telt az idő, szüleim öregedtek, de én nem. Én megmaradtam 21 évesnek, pont olyannak, mint azon a szörnyű éjszakán.


Szemtanúja voltam Velence virágzásának, a sok művészi alkotásnak. A nagy Vivaldi titkos múzsája voltam, aki megtanított hegedülni. Azóta szerelmes vagyok a magányos hegedűszóba, s tőle kapott hegedűm, a legnagyobb kincsem.

Forradalmak, háborúk, és minden ellenséges természetet hordozó  eszme idején az erdőket jártam, hangulatos vadászházainak vendégszeretetét élveztem. Rengeteg időm volt bejárni Európa erdejét. Volt egy est, mikor egy ember magasságú szikla tetején játszottam, mikor egy vámpírvadász kiszemelt magának. Ember volt, könnyű áldozat, de annál veszélyesebb fegyverekkel. Nem számított gyorsaságomra. Egy pillanat alatt magamhoz ölelve a nyakába vájtam fogaimat, és a vérét szívtam. Utolsó erejével még el tudott magától lökni: Fegyveréhez nyúlt, de abban a pillanatban a hegedűm vonójával átszúrtam a szívét.