Elizabeth nevében (1. rész)

Vincent és mestere a lakás közepén elhelyezkedő nappaliban foglaltak helyet. Kis házról lévén szó a nappalit csak a hálószobák, a konyha és az erkély határolta. Berendezéseket tekintve egy régi nemesi család otthonát idézte fel abban, aki belépett ide. Mint általában minden éjjel az erkélyajtó most is el volt húzva, és így a lás esti szellő, a párás angol levegőt keresztülfújta a lakáson és közben a távolban megszólaló szirénázó járművek, a mentőautók hangját szállította. Mikor meghallotta a sziréna hangját Vincent kissé elmosolyodott, mert eszébe jutott, hogy mestere miképp is nevezi ezeket a halálhozó szekereket. Ugyan is, akit elvitt a mentő az nem sok eséllyel jött ki a kórházból, pedig nem volt rossz a felszerelése és még az orvosok is elég képzettek voltak, legalábbis a szomszédok ezt állították. Az ifjú vámpírtanonc egy fotelban foglalt helyet, mestere pedig az ablakban állt és kifelé bámult miközben egy levelet kezdett kibontani, lassú ráérős mozdulatokkal. Ezt a levelet nem rég hozta egy meglehetősen furcsa fickó, aki szinte a semmiből tűnt fel és amilyen gyorsan jött olyan hirtelen távozott is. Elizabeth miután kibontotta a levelet, magában kezdte el olvasni, így szegény Vincent nem tudta, hogy milyen hírt kapott mestere, bár a reakciókból és a később bekövetkezett eseményekből leszűrte, hogy mit is tartalmazhatott a levél. Olvasás közben a vámpír arca egyre komorabbá vált.
- Úgy tűnik, valakinek eljárt a szája... – mondta halkan Erzsébet, majd hirtelen elmosolyodott. Vincent rá akart kérdezni arra, hogy mit tartalmaz a levél, de mielőtt bármi is mondhatott volna halk dobogást, majd pedig hangos dörömbölést hallott.
- Elizabeth! Most megvagy, ördög szukája! Pokolra juttatjuk a kárhozott lelked, Isten nevében! Már úgyis régóta ott kellene égjen! –dörmögte egy mély hang az ajtó mögül, majd megint megkopogtatta azt. Igaz az ódon ajtó elválasztotta az ifjú vámpírt és a csőcseléket, de így is tisztán érezte az agressziót a férfi hangjában. Mivel senki sem válaszolt, az ajtónál álló emberek betörték azt az ódon fa ajtót, ami darabokban hullott a földre.
- Öld meg őket! – adta ki a parancsot Elizabeth is ifjú vámpírnak, aki még mindig a székben ült és mesterét figyelte. Az idősebb vámpír az erkély széléhez lépett, ahol a lágy szellő bele kapott a hajába, majd minden előrejelzés nélkül a mélybe vetette magát.
- Üdvözlöm önöket! – köszöntötte udvariasan a nemrég érkezőket Vincent, de azok nem fogadták az üdvözlést, helyette inkább fegyvert rántottak.
- Öljétek meg ezt az átkozott szörnyet. – mordult fel az egyik vadász.
- Gondolom, ha szépen megkérem önöket, akkor sem fognak távozni? – kérdezte, de a vadászok ismét figyelmen kívül hagyták.
- Harry, Tom kapjátok el, ne féljetek ez csak egy korcs. –adta ki a parancsot a vezéregyéniségnek tűnő férfi, mire a társa elindultak Vincent felé, de ő mozdulatlanul ült a fotelben, majd végül a tőle nem messze lévő pohár felé nyúlt, amiben egy kevéske emberi vér várta, hogy valamelyik vámpír elfogyassza. Vincent a szájához emelte a kristálypoharat, amiből a vérvörös folyadék eltűnt az időközben kinőtt fogai között. A vadászok körbevették a vámpírt és felé csapkodtak szentelt és ezüst fegyvereikkel, de még csak kóstolgatták és próbálták felidegesíteni, mint egy vadállatot. Végül az egyik vadász összeszedte magát és a kardjával megvágta Vincent bal karját. Szerencsére csak felületi sérülést okozott neki, ami ha nem egy ezüst fegyverről lenne szó, talán azonnal begyógyult volna, de így kicsit több idő kellet neki, ezt viszont Vincent nem várta meg. Maga alá húzta lábait, majd felugrott a levegőbe, mindezt olyan gyorsan, ahogy csak tudta. Mire a vámpír vadász fattyúk magukhoz tértek ő már a hátuk mögött állt és a vezérük torkát szorongatta.
- Nos uraim, most mihez kezdenek? Talán jobb lenne, ha feloldanák a nyúlcipőt, mivel ha nem ekképp cselekednek, akkor kénytelen leszek saját belátásom szerint cselekedni és annak beláthatatlan következményei lesznek, és nem vállalok felelősséget az önök testi épségé ért. – jelentette ki, miközben a társai közé hajította a nagyszájú vadászt, majd egy kis ideig várt, de mivel tudatlan ellenfelei nem tágítottak, arra a határozatra jutott, hogy a korábban említett módon kell eljárnia, de mielőtt bármit is léphetett volna a nagyszájú vadász elé lépett és egy határozott mozdulattal a padlóra küldte ellenfelét. Alig ért földet a vámpír, a vadász már fölötte állt és a kardját a magasba emelte.
- Túl nagy pofád volt, te szánalmas korcs! – kiáltotta, majd suhintott egyet. Csapás közben becsukta a szemét és már csak akkor nyitotta ki, mikor érezte, hogy a penge a padlóba ütközött. Miután kinyitotta a szemét, meglepetten vette tudomásul, hogy sem a vámpír, sem a vámpír holteste nincs előtte. Hirtelen furcsa zajt hallott a háta mögül és mikor megfordult azt látta, hogy Vincent puszta kézzel szúrta át a társa mellkasát, majd a fejét letépte és a belőle folyó vérből lakmározik.
- Most pedig te jössz! – mordult fel, majd elkapta a mellette álló vadász fejét és a falba csapta. A férfi feje úgy tört szét a falon, mint egy érett dinnye. Mindent beborított a vadász vére és a csökevényes agyának maradványai. A még élő társának felfordult a gyomra és öklendezve kezdett hátrálni, s közben kardját a fölre ejtette, majd kirohant a betört ajtón keresztül. Rohant, ahogy csak a lába bírta, le a lépcsőn ki az utcára, ahol már rajta kívül egy lélek sem volt. Átrohant az utcán a szemben lévő sikátorig, ahol egy kuka mögött pihent meg, majd mikor önkénytelenül is fel elevenetek benne az imént történtek, az izgalom és az undor hatására kiadott magából mindent. Pár percig a kuka szélét támasztotta és próbálta kiheverni az imént történteket. Mikor összeszedte magát, megfordult, hogy még egyszer megvizsgálja azt a szörnyű házat ahol mindez megtörtént, és jól emlékezetébe vésse, hogy később még több emberrel visszatérhessen. Mikor az agyába véste a helyet a sikátor felé fordult, majd elindult. Alig lépett párat a lába alatt megcsörrent valami, majd mikor lenézett a szentelt ezüst kardját vette észre, amit még a házban ejtett el. Szerencsétlen, mire felfogta, hogy mit is jelent ez, a vámpír már átharapta a torkát és vígan lakmározott a véréből. Mikor úgy érezte, hogy már jól lakott, elengedte áldozatát, aki a földre rogyott. Pár szót még nyekergett, de hogy mit, azt már senki sem tudja meg, ugyanis Vincent, hogy elkerülje a Ghoullá alakulást rátaposott a férfi fejére, ami társáéhoz hasonlóan kenődött szét London egyik sikátorának hideg, nyirkos kövén.

// Elnézést kérek a késésért, internet problémáim voltak.//

"Gyere a Pokoli temetőbe, kiosztom a feladatod!" – hallotta mestere parancsát a fejében Vincent, de mielőtt elindult volna, még rendbe szedte magát.
A pokoli temetőről tudni kell, hogy az egy szórakozó hely volt, amit Elizabeth létesített, egy régi templomban. Azt persze, hogy ezért még miért nem jelentették fel és az egész helyet még miért nem zárták be csak ő tudhatta, persze lehetett sejteni, hogy mi áll a háttérben, de különösebben senkit se foglalkoztatott, elvégre tökéletes hely volt a szórakozásra, a várostól egy fallal elhatárolva. A Pokoli temető azonban a nagy siker ellenére is egy hátborzongató hely volt. A falakat csak a jóindulat tartotta egyben és ráadásként tényleg egy temető szomszédságába épült, bár azt meg kell vallani, hogy legalább az ott lévő ”szomszédok” nem panaszkodtak a hangos zene miatt, ami minden éjjel kiszűrődött az épületből. Persze ez a baljóslatú külső egy meglehetősen jól felszerelt luxus bárt takart. Odabent a kintre is jól hallatszódó hangos zene és a fiatalok sikolya keveredett egymással. Maga az épület hatalmas volt és igaz a falak vastagak voltak, de a belső tér így is hatalmasnak számított. A terem egyik oldalán a bár pult helyezkedett el hosszan, amit a fiatalok hada ostromolt, hogy italhoz jussanak, a pult másik oldalán pedig a pincérek sorakoztak fel, akik az üvegekkel és poharakkal olyan trükköket mutattak be, hogy leesett a nézők álla. Középen a táncoló tömeg helyezkedett el, illetve a fiatal pincérlányok, akik teli poharakkal szlalomoztak a fiatalok között, hogy eljussanak a másik oldalon lévő asztalokhoz, ahol pár a táncban megfáradt párocska ült és beszélgetett. A terem közepén pedig kettő ketrec állt, amiben egy-egy fiatal lány táncolt meglehetősen kihívó ruhában.
Vincent miután összekapta magát elindult Nyugat Londonba, hogy felkeresse a korábban említett szórakozó helyet. Nem volt nehéz dolga, mert már járt ott és az is segített rajta, hogy a bár előtt kilométer hosszú sor kígyózott. Persze őt nem érdekelte sem a sor, sem pedig azok a fiatalok, akik mérgesen kiabáltak neki, hogy húzzon vissza a sor végére. Lassan végigsétált a bejáratig, ahol az egyik kétajtós szekrény kidobó ember tartotta fel a sort és közben egy meglehetősen részeg ficsúrral vitatkozott.
- Na má', haver, engedj be....
- Húzz el! – válaszolt neki az őr, majd mikor megpillantotta Vincentet, intett neki, aki így minden gond nélkül soron kívül jutott be az épületbe. Még mielőtt belépett volna hallotta, ahogy a részeg ficsúr elkezd panaszkodni.
- Héééé... ő mér' mehet be sak úgy??
- Mert ő Elizabeth kisasszony hozzátartozója. – válaszolta az őr. A társalgás további részét már nem hallotta Vincent, mert közben belépett az épületbe. Első dolog, amit észrevett a ketrecben táncoló lányok voltak, de sokat nem törődött velük, nem is volt érdemes úgy is csak egy kis idejük volt hátra és ezt Vincent pontosan tudta, mert ismerte Elizabeth szokásait és tudta jól, hogy azok ketten lesznek a mai vacsorája. A következő, akit észrevett az már a mestere volt, aki fent állt az emeleten, ahová a pult két oldalán lévő vaslépcsőkön lehetett feljutni. Mikor Elizabeth kiszúrta a tömegben szolgálóját, intett neki, hogy menjen oda, aki azonnal teljesítette a parancsot. Mikor Vincent felért Elizabeth már a két lányt vizsgálgatta éhes tekintettel, de mikor az ifjú vámpír mellé lépett felhagyott ezzel a tevékenységgel és arca dühössé vált.
- - Most megtudhatod, mi lesz azzal, aki engem elárul, kicsi Vincent És legalább azt is megtudod, miért vagyok ennyire körültekintő. Nem te vagy az első tanítványom... régebben volt már egy. Herold volt a neve, és egy gyáva patkány. Feladott a vadászoknak, és ha nem lépek időben, akkor valamilyen nagyobb vámpírvadász testület lesz a következő állomása. Találd meg a kis szemetet és öld meg! – egy pillanatra abba hagyta, de még mielőtt Vincent bármit is mondhatott volna folytatta.
- - Igaz, hogy nekem gyorsabban menne és megerőltethetném magam igazán... de itt az ideje, hogy elkezdd megszolgálni az ajándékot, amit tőlem kaptál! Na meg, egy kis teszt sem árt... úgyhogy íme az első feladatod. A lakása a Notting Hillen van, itt a pontos cím kezdd ott a kutatást! Sok sikert! – átadott egy cetlit, amin a lakás címe állt, majd magához hívatta az egyik pincért, akinek valamit halkan súgott. Nem kell Sherlock Holmes-nak lenni, hogy rájöjjön az ember a két lányról volt szó. Vincent nem rabolta tovább sem a saját sem mesterének az idejét elindult Notting Hill felé. Az említett környék a bártól északra helyezkedett el, egy órás sétányira. Vincent nem siette el a dolgot, szépen nyugodtan sétált végig London kihalt utcáin és közben halkan egy dalt fütyörészett, hogy elűzze az unalmat és a magányt. Notting Hill egy békés környék volt, szinte sose történt semmi a felvonulást, amit minden év augusztusában megrendeznek. A város ezen része elég egyhangú volt, mindenhol ugyan olyan házak, amiknek a színe is csak nagy ritkán változott. Az utcák elhagyatottak voltak, egy lélek sem járt rajtuk. A szél lágyan fújdogált, épp hogy csak kifújja a városba szorult elhasználódott levegőt. Vincent egy órás séta után végül megérkezett az áldozat háza elé, ami ugyan olyan volt, mint a többi. Szögletes, szabályos elemekből épült kétszintes ház, kékre festve. Szintenként egy ablak volt, de nem volt azon se semmi különleges, nem volt se nagy, se kicsi, vagy épp túl díszes. Látszott rajta, hogy nem ma készült, de azért elég jól karban volt tartva. A ház előtt egy alacsony, talán egy méter magas kovácsoltvas kerítés állt, aminek a közepén egy kovácsoltvas kerítés volt. Ez volt az egyetlen díszesnek mondható dolog a házon. Vincent megállt a házzal szemben lévő lámpa alatt, ami csak halványan pislákolt és a megfelelő pillanatra várt.

/Elnézést a "kis" késés miatt./

Pár perc várakozás után, az ház fa ajtaja feltárult és egy feltűnően csinos lány lépett ki rajta. Haja rikító rózsaszín volt és a vállára hullott. Bőre hófehér, szinte világított az éj sötétjében. Valamilyen furcsa módon az utca ezen részén a lámpák nem működtek megfelelő képen. Bár ez nem zavart annyira, hisz így is tökéletesen láttam, ahogy a lány előlépdel a gyönyörű fekete ruhájában.
Egy pillanatra elállt a lélegzetem, és ha még vert volna a szívem talán az is kihagyott volna egy-két ütemet. Nyeltem egy nagyot és pár lépéssel közelebb kerültem hozzá és az ajtóhoz.
- Szép estét! Emily vagyok, Herold-sama szolgája. Segíthetek valamiben?
-Gondolom, ha azt mondom, hogy meghoztam a gazdája pizzáját, nem engedne be? Pedig nekem beszélnem kell Herolddal. Van egy közös ismerősünk, aki szeretne tőle valamit.
- Sajnálom uram, de nincs időpontja. - válaszolta mosolyogva. Egyszerűen hihetetlen milyen gyönyörű mosolya volt, bár azok a rakoncátlan szemfogak ijesztően csillogtak felém.
- Talán mégis csak van ott egy kis név. Nézze csak meg a Vincent Graham nevet. Talán találni fog valamit - sokat nem foglalkozott vele, hogy mit mondtam neki. Kezével felém csapott, bár először nem tudtam mire véljem, hiszen messzebb volt tőlem. De sokáig nem is kellet gondolkoznom, mert egy kis dobócsillag fúródott a vállamba, amiből mikor a csillagot kihúztam, elkezdett csordogálni a vér. Ugyan nem sokáig, viszonylag gyorsan gyógyultam mostanában.
- A mesterem azt mondta, hogy más vámpír vére ártalmas, sőt, talán halálos is lehet számomra, ezért kerüljem az ivását. De legyen akár halotté, akár élőé, az illata mindenhogy cirógat. Szeretem ezt az érzést... amit a vér illata okoz. Egy csipetnyi érzés az érzéketlenség fátylán át. Neked véged -
Mire észbe kaptam már a következő négy dobócsillag száguldott felém.
- Imádom a holdfényes éjszakákat. Akkor is imádtam őket, mikor még éltem. De most valami mást is érzek ilyenkor. Mintha a sötétség hívogatna. - léptem félre miközben a holdról és az éjszakáról meséltem. Két dobócsillag a bal vállamba fúródott, a másik kettő pedig mögöttem lévő ház falában állt meg. Amik a vállamban landoltak, nem mondom, hogy nem fájtak, de mégsem volt ez olyan, mint azelőtt. Régebben tuti ettől eldőltem volna, de most mentem tovább a lány felé. Közben kirángattam a kis csillagokat a vállamból és szinte mániákusan figyeltem, ahogy a vérem vörösen csillog a rájuk vetülő holdfénytől. Szinte késztetést éreztem rá, hogy megnyaljam őket. Közel emeltem az egyik csillagot a számhoz és kinyújtottam nyelvemet. Mióta átalakultam, több testi jellegbeli változást megfigyeltem. Ilyenek voltak a szemfogak, vagy az hogy a nyelvem kicsivel hosszabb és állatiasabb lett mint korábban volt. Hegyesebb lett a vége és a régi kerekded forma helyett.
Mielőtt még hozzá érhettem volna a vérhez a csillagokon, újabb kettő landolt a testemben. Felnéztem a lányra, aki kicsit oldalazva került meg, de tartotta a távolságot. A két újabb csillagot is kihúztam magamból és egy kivételével mind visszahajítottam a Emily felé. Míg a lány a csillagok kikerülésével volt elfoglalva kicsit rákapcsoltam és rárontottam.
- Tudod, ha élőként találkozunk, akkor talán most egy finom vacsora fölött ülnénk, a város egyik menő éttermében. - vetettem oda, miközben szinte ösztönösen csaptam felé. Mivel még egy dobócsillag volt a kezembe, és annak kilógott az egyik ága, az öklömből, sikerült egy hosszanti vágást ejtenem az arcán, az orrától a füléig. Bár nem tartott neki sokáig, hogy elkezdjen gyógyulni. Közben már a másik kezemmel csaptam felé, de ő kitért előle, oly módon, hogy lehuppant a földre. Majd egy jól irányzott rúgással a gyomromba vájta cipőjénak a sarkait.
-" Ki volt az a marha, aki feltalálta a tűsarkú cipőket? - futott végig bennem a gondolat, miközben hátra rúgtam magam. Közben már kezdtem egészen közel kerülni a házhoz. Nem akartam hirtelen rárontani az ajtóra, mert akkor biztos megakadályozta volna, de ha szépen lassan közeledtem akkor nem vette észre. Legalábbis ezt gondoltam. De alig, hogy az ajtó közelébe értem Emily átugrott fölöttem, beszaladt az ajtón és bevágta azt maga után. Szinte majd kitört olyan erővel csapta be. Szinte éreztem, ahogy megindul a mestere szobája felé, hogy figyelmeztesse, de ez nem hagyhattam.