Vincent Graham

Engedély: Seras Victoria
Név: Vincent Graham
Kaszt: vámpír
Rang: tisztavérű
Születési év: 1983. január 27.
Kor: 29 év
Nem: férfi
Kinézet: Világos szőkésbarna haja, kékeszöld szeme van. Általában barna kabátot visel, ami ujjainak a vége fehér, egy négy centis sávban. A kabát alatt egy fehér inget visel, aminek a gallérján szélrózsára hasonlító motívumok láthatók. A kabáthoz pedig általában egy barna szövetnadrágot visel. A nadrágon két zseb található illetve van két külső zseb a kabáton és még egy belső.
Jelleme: Hidegvérű, megfontolja szinte minden lépését, mert nem szeretne olyan helyzetekbe kerülni, mint életében. Vámpírrá válása után változott meg előtte, komolytalan volt szinte mindenféle felelősségtudat nélkül. Mesterétől a vámpírélet szabályain kívül pár saját szabályt is összeszedett, amiket sokszor hangosan mormolgat, ha olyan dologra kerül sor, amikor arra kényszerül, hogy megszegje valamelyiket.[/color]
Előtörténet:
1987. január 27-én születtem Quanticoban Virginia államban. Apám itt szolgált a Haditengerészeti Bűnügyi Nyomozó Hivatalban oktatóként, anyám pedig otthon nevelt engem, hogy majd belőlem is olyan jó katona legyen, mint amilyen apám volt. Egyébként anyám is katona volt, csak mikor terhes lett, leszerelt és otthon maradt velem. Gyermekkorom elég unalmasan telt, mert azon a környéken, ahol éltünk nem sok velem egykorú volt. Egyébként a nevem Vincent Graham, egy kis érdekesség, hogy pontosan tíz évvel a vietnámi háborút lezáró békeszerződés megkötése után születtem és mivel nagyapám, aki ott szolgált sérülések nélkül tért haza, ezért tisztelgésből neveztek el a szüleim a latin győzelem szóból származtatott Vincent néven.
A sors iróniája, hogy apám halála és az én halálom is január 27-re esett és mindkettő fenekestül felforgatta az életemet. Apám tízen két évvel születésem után vesztette életét egy robbantásban. Az igazság az, hogy a robbantás az öt hónappal korábban volt és akkor csak kómába került, és végül az orvosok nem tudták megmenteni az életét. Ez az öt hónap volt életem legnehezebb időszaka, hiszen már tudtuk jól hogy apám nem fog felépülni és az sem segített a helyzetünkön, hogy teljesen elszegényedtünk, majd végül mikor eltemettük apámat vele együtt anyám életkedve is a föld alá került. Teljesen magába fordult és az italhoz nyúlt, majd mikor az már nem segített neki elkezdett eleinte könnyebb végül egyre erősebb drogokat használni így mire elértem a tizenhárom éves kort, anyám teljesen tönkretette magát. Egyik reggel arra ébredtem, hogy nem jött haza, majd még aznap dél körül rendőrök és gyermekvédők jöttek a házhoz és engem is magukkal vittek. Három hónapot töltöttem egy intézetben, ahol közben megismertem pár érdekes gyereket. Olyanok voltak, mint modern kori Robin Hood és társai, csak kicsiben. Nem volt egyszerű az élet ebben az intézetben, mert igaz hogy elméletileg jól kellet volna bánniuk velünk, mégis rosszabb volt, mint a legszigorúbb börtönök. A gyerekek minden nap, valami szürke ételt kaptak, ami szinte magától mászott a tányérba, még a felügyelők és tanárok a legfinomabb sült csirkéket, sült malacokat, leveseket és édességeket ették. Ez alatt a három hónap alatt, amit ott töltöttem, többször összetűzésbe kerültem a felügyelőkkel, mikor megpróbáltunk ehető élelmet lopni, igaz nem mindenkinek, csak pár olyan fiatalnak akik, jobban rászorultak, mint a többiek. Végül mikor nagybátyám eljött értem, a felügyelők szinte táncoltak örömükben. Gyermekkorom itt ért véget, igaz hogy még csak tizenhárom éves voltam, de a továbbiakban meg kellet tanulnom felnőttként élni, mert nagybátyám szinte minden idejét a gyáraiban töltötte.
Itt az ideje, hogy szót ejtsek róla is. Az eredeti neve Stephen Graham, de mikor kiköltözött Magyarországra átnevezte magát Istvánra. Kinézetre egy köpcös, pirospozsgás arcú középkorú férfi volt, fehéredő hajjal és szakállal, aki szinte mindig mosolyog és állandóan boldog. Ahogy már említettem nagybátyám szinte minden idejét a gyáraiban töltötte, amikor pedig nem ott volt mindenféle rendezvényekre járt, ami tele volt híresebbnél híresebb emberekkel. Az is csoda volt, hogy el tudott jönni értem az árvaházba és magával vitt Magyarországra. Tizennyolc éves koromig éltem itt. Tanulmányaimat jobbnál jobb iskolában végeztem és ezért, mikor befejeztem a gimnáziumot, lehetőséget kaptam arra, hogy visszatérjek Amerikába és ott járjak egyetemre és persze a szállást és az iskolát a nagybátyám állta.
*Újra Amerikában*
Nyár végén érkeztem meg New Yorkba, ahol egy nívós iskolába nyertem felvételt, ahol 2003-ig minden jól ment. Viszont abban az évben jött pár új diák az iskolánkba, akik miatt minden felfordult. A két új diák, Tom és Han elég veszélyes környékről származtak, és hogy életben maradhassanak, valahogy tiszteletet kellet kivívniuk maguknak és mivel a tanulmányaik nem voltak valami tiszteletre méltók végül az utcai autóversenyek mellett döntöttek, már csak egy balfékre volt szükségük, aki ellátja őket autóval és felszerelésekkel. Már az első napon kiszúrtak engem, és meg is környékeztek. Persze engem se kellett félteni, nem voltam én olyan hülye, mint ahogy ők hitték. Rögtön levágtam, hogy mit akarnak, de érdekelt milyen lehet az utcai versenyzés és belementem a dologba. Írtam egy levelet a nagybátyámnak, hogy szükségem lenne egy autóra és nem sokkal később már küldte is a pénzt, amiből vettünk egy VIII-as Mitsubishi Evo-t, majd szépen feltuningoltuk és alig egy hónap alatt felkészültünk a következő utcai versenyre. A verseny helyszíne egy lerobbant gyárépület volt, itt gyűltek össze az emberek, a szervező autójából szólt a zene , a többi autó pedig félkörben álltak, motorral a kör közepe felé és a lámpákat használva világították meg a teret, ahol emberek táncoltak, ittak és beszélgettek. Mikor megérkeztünk szinte mindenki minket figyelt, nem csak az autó miatt, hanem azért is, mert teljesen új arcok voltunk, aminek köszönhetően alig pár perc elteltével megkaptuk az első kihívásunkat. Egy fiatal férfi tett fel kétezer dollárt, egy három mérföld hosszú egykörös versenyre. Aminek egyszerű szabályai voltak. Az indulási ponttól másfél mérföldre volt pár hordó, azokat megkerülve kellet visszajönni a célhoz és aki elsőnek ér vissza az viszi a kétezer dollárt. Han és Tom is felajánlották, hogy vezetnek ők, de én erősködtem, hogy én akarok vezetni, ha már az én autóm, végül belementek.
Ellenfelem autója első ránézésre elég rossz minőségű autónak tűnt, de alig indultunk el úgy ott hagyott, ahogy illik. Szerencsére mire elértünk a hordókhoz, behoztam a lemaradásomat, majd a hordóknál belső ívből kanyarodva leszorítottam az útról. Ismét elbíztam magam, aminek az lett az eredménye, hogy ismét ott hagyott. Utolsó esélyként felnyitottam a cigarettatartóba rejtett gomb fedelét, majd azt megnyomva a motorba plusz benzin és nitró áramlott be amitől megnövekedett a sebesség. Az út elmosódott előttem, ami miatt nem láttam rendesen a másik autót és csak az utolsó pillanatban vettem észre, hogy majdnem belehajtottam. Ekkor félrerántottam a kormányt és tövig benyomtam a féket. Az autó oldalra fordult majd megállt, de a lendület tovább vitte és ezért felborult, majd többször is megpördült a levegőben és végül a tetőre érkezve állt meg. A tömeg autókba ülve sietett oda hozzám, miután ellenfelem beért a célba. Páran, a bátrabbak közül odaléptek az autóhoz és kirángattak belőle és mielőtt még felrobbant volna elhurcoltak onnan. Ezt viszont már csak onnan tudom, hogy elmesélték, mert mikor felborulta elvesztettem az eszméletem. Mikor magamhoz tértem, az első dolog ami feltűnt az volt, hogy a tévében magyar műsor ment, majd körbenéztem és ekkor tudatosult bennem, hogy visszahoztak Magyarországra. miközben a szobát és magamat vizsgáltam észrevettem a mellettem lévő asztalon egy levelet, amiben az állt, hogy nagybátyám csalódott bennem és hogy a verseny miatt kicsaptak az iskolából és visszaküldtek Magyarországra. Egészen 2011. január 26-ig nagybátyám egyik gyárában dolgoztam, mint vezető, persze időközben elköltöztem tőle, mert megromlott a kapcsolatunk, aznap viszont egy szerencsétlen baleset érte, ugyanis mikor ebédelni indult megcsúszott és leesett a lépcsőről. Eltörte a lábát és a kezét. Még aznap délután értem küldetett és behívatott a kórházba. Mikor megérkeztem mosolyogva fogadott, majd egy rövid beszélgetés után a lényegre tért. Elmesélte, hogy 27-én este lesz egy rendezvény, ahol képviselnie kellet volna a cégét, de mivel eltörte a lábát nem tud elmenni, ezért nekem kell képviselnem őt. Mivel az elmúlt évek alatt valamelyest megkomolyodtam és már rég megbántam a tetteimet, azonnal elfogadtam az ajánlatát, majd még aznap délután beszereztem magamnak öltönyt. Másnap pedig, korán keltem és egész délelőtt a kórházban voltam, hogy mindent megtudjak a rendezvényről, meg arról, hogy mit kell csinálnom. Szerencsére nagybátyám kirendelte mellém a titkárnőjét, aki mint partnerem kísért el és segített eligazodni a felsőbb osztálybéli emberek között.
A feladatomat, hála Stephen titkárnőjének, sikeresen teljesítettem és mivel elég szép időnk volt végül úgy döntöttem gyalog indulok haza. Amit, azóta már párszor megbántam, de hát senki se tudhatta előre, hogy mi fog történni.
Tizenegy óra körül járt az idő, amikor elindultam hazafelé és mivel nem ismertem Pest ezen részét, gyorsan eltévedtem. Helyzetemet az se könnyítette meg, hogy a sötét miatt az orromig sem láttam. Végül félóra bolyongás után egy sötét sikátorba jutottam. Besétáltam a sikátor közepéig, mikor észrevettem, hogy zsákutca, majd mikor megfordultam észrevettem, hogy egy fiatal nő áll mögöttem. Ismerősnek tűnt, de elsőre nem ugrott be honnan, végül rájöttem, hogy a korábbi összejövetelen találkoztam vele, de a sok fontos ember miatt nem tudtam beszélni vele.
- Tudja ez egy kicsit kínos, de teljesen eltévedtem.
- Csak egy idióta indul egy egyedül egy ismeretlen városban. – mondta miközben mélyen a szemembe nézett. A hangja és a szemeinek együttese teljesen a hatalmába kerített szinte éreztem, ahogy minden erőm elhagy, majd lassan elindult felém. Mikor közelért hozzám, a nyakamhoz hajolt és éreztem, ahogy a hegyes fogaival beleharap a nyakamba, majd a fájdalom következett és éreztem, ahogy a vérem elkezdett lefelé csordogálni a nyakamon, majd eltűnik a vállamnál, ahol az ingem hozzáért a bőrömhöz.
Másnap egy sötét szobában ébredtem. Mivel minden redőny le volt eresztve és függöny el volt húzva, nem tudtam megállapítani hányóra lehet. Nagy nehezen feltápászkodtam az ágyból és kótyagos fejjel az ajtóhoz sétáltam, de az zárva volt. Az ajtó mellett egy régi lámpa állt, amit nagy nehezen felkapcsoltam. Csak ekkor tudtam jobban szemügyre venni a szobát. A falakon lévő tapéta és a bútorok a régi időket idézték fel és ha nem hallom kintről az autók zaját akkor talán még azt is elhittem volna, hogy visszakerültem a tizennyolcadik századba.
Fél óra várakozás után belépett a szobába az a nő, aki előzőnap este megharapott, majd leült az asztal mellett álló fotelbe.
- Vincent, igaz?
- Igen.
- Mostantól a tanítványom vagy. Engem szolgálsz, védesz, minden csepp erőddel. Cserébe pedig... megtanítalak, hogyan élj és bánj új képességeiddel.
- Szolgáló? Mi a francról beszél és ki maga és miért vagyok itt?
- A nevem Báthori Erzsébet. És ha nem akarod farkaseledelként végezni, leszel szíves visszavenni a hangodból. Könnyen adtam új életet neked, de bármikor visszavehetem, ezt jól tanuld meg, különben végzek veled. Ami pedig azt illeti, hogy miért vagy itt... Szükségem van követőkre. Ezek egyike leszel te. Ha jól viseled magad, tanítalak, és jól bánok veled, cserébe pedig feltétlen hűséget, odaadást és engedelmességet várok el, bármi legyen is a parancs. Ajánlom, hogy rögzüljön, különben nem látod megint az égen ülni a Holdat. Világosan beszéltem?
– Igen. – zavaromban, hirtelen nem tudtam mást kinyögni, de mielőtt bármi mást mondhattam volna folytatni kezdte.
- Egy kis alap leckét kapsz most, kisfiú: meghaltál. Bár eszméletednél vagy, a tested már nem él - nem törődik a döbbeneteddel, folytatja. - A családod már eltemetett. Kerüld a napfényt, a tüzet, az ezüstöt, és mindent, amit megszenteltek. Valamint... nem hagyhatod el a házamat az engedélyem, vagy a tudtom nélkül. Nem kockáztathatok egy esetleges árulást, gondolom, megérted.
Ó... változtak az étkezési szokásaid is - egy gonosz mosolyt enged az arcára, majd egy sötét szobából előrángat egy fiatal, vékony lányt- Vámpír lettél, véren kell élned. A normális emberi étket nem bontja le a szervezeted - elém veti áldozatát. - Első parancs, kisfiú: igyál! Most!
- Nem! Soha! – kiáltottam. Erzsébet megragadta a lányt, majd egy vékony vágást ejtett a nyakán, közben mélyen a szemembe nézett. A lány összerezzent, majd egy kicsit rángatta magát, de mivel nem tudott szabadulni végül felhagyott vele. Ekkor házigazdám elém lökte a lányt. Emberi gondolataim adták a parancsot, hogy kapjam el és segítsek neki és nem is volt ezzel baj, csak amikor megéreztem a vér szagát, akkor a testem felett elvesztettem az uralmam, majd tompa nyomást éreztem a számban és a következő pillanatokban, már a lány vérző nyaka felé közelítettem. Csak nagy nehézségek árán, tudtam ellökni magamtól a ismeretlen nőt, majd magamat is hátrébb löknöm. Ekkor Erzsébet leült egy fotelba és elkezdett valami vörös italt inni egy gyönyörű kristálypohárból.
- Előbb vagy utóbb, úgyis megteszed. Én pedig türelmes vagyok. Annyit mondhatok: nem mész ki a szobából. Amennyiben nem iszol vért, félrehúzom hajnalban a függönyöket.... és akkor megtudod, mi lesz azzal a vámpírral, aki napfürdőt vesz és azzal, aki ellenszegül az akaratomnak.
- Ha elhúzza a függönyt akkor a nap magának is ártani fog. Vagy talán tévedek? – kérdésemre megjelent egy sejtelmes mosoly házigazdám arcán.
-Fel mered rá tenni az életed? Egy tisztavérű sokkal több mindent megtehet, amit te, kisfiú, nem.
- Mit jelent az, hogy tisztavérű? – kérdeztem, hogy egy kis időt nyerjek magamnak.
- Azt jelenti, hogy nem vagyunk a mesterünk játékszerei. Ha ügyes fiú leszel, és hűségesen szolgálsz, mindenre megtanítalak, amit tudnod kell... és talán, ismétlen, talán, kiérdemled a jogot, hogy magad is azzá lehess. Ehhez azonban szakítanod kell a múltad minden részével.
- Értem, és mi van azokkal, amiket a legendákban és a mesékben lehet olvasni?
- A fele pusztán fikció, vagy romantikus képzelgés - mondja megvetően. - Igazat akarsz tudni? Tőlem megtudhatod... pusztán annyit kell tenned, hogy iszol annak a lánynak a véréből, és elfogadod önmagad, és azt, akivé lettél. – miközben a kérdésemre válaszolt, alaposan szemügyre vettem a szobát és feltűnt, hogy semmilyen ezüst díszt nem látok, de még csak ezüstnek tűnő dolgot sem. Igaz már mondta egyszer, hogy óvakodjak az ezüsttől, de előbb még azt ecsetelte, hogy a tisztavérű vámpírok mennyivel jobban egy normálistól.
- Furcsa, hogy nem látok ezüstöt a szobában, talán mégis csak van, amitől egy… - pár pillanatra abbahagytam, majd gúnyosan folytattam. tisztavérű vámpír is tart. – Erzsébet egy lehangolt sóhajt követően elkezdett a nyakláncával bíbelődni. Először nem láttam jól, de mikor a hold megvilágította, észrevettem, hogy a láncszemek ezüstösen fénylenek és egy apró szívecske van ráerősítve.
- - Semmi gond az ezüsttel, kisfiú... amennyiben nem fegyver, nem vadász tartja, és nem a szívedbe készül mártani azt. - a következő pillanatban már ott állt előttem és vörösen izzó szemeivel közelről bámul rám, majd mutatóujjával felemelte az államat. – Sokat... kell még tanulnod, kisfiú!
- Szóval azt mondja, hogy ha rendesen végrehajtom, amit mond és átállok a vérfogyasztásra akkor belőlem is erős vámpír lesz?
- - Ha azt teszed, amit mondok, és megtanulod, amit mutatok, akkor és csak akkor lesz belőled erős vámpír... engedetlenségért halál jár, ostobaságért szenvedés és gyöngeség. Ha pedig gyönge vagy és ostoba – feláll és úgy néz a szemembe. - nem én foglak megölni, hanem valamelyik vámpírvadászatra szakosodott szervezet. Csak én védhetlek meg, kisfiú... én, és az, amit megtanulhatsz tőlem. Válassz! – mondja, és a lány felé int. Lassan felkeltem a helyemről, majd a lányhoz sétáltam.
- Nincs mit tenni. – leguggoltam mellé és átengedtem testem a bennem létező fenevadnak. A testem szinte magától mozgott, majd mire a szám elért a lány nyakához már élesen villogtak több centis fogaim, majd úgy hatoltak bele a lány nyakába, mint kés a vajba. Mikor mind két fogam átszakította a nyakán a bőrt megindult a meleg, enyhén sós és fémes ízű vére a számba. Először furcsa volt, és undorító is, hogy valaki vérét iszom, de egyben valami beteg vonzalmat éreztem ez iránt.